Nem támogatják a TikTokon terjedő videót a fogászati szakemberek.
Egy új kutatás szerint a cukormentes italokban lévő savak károsíthatják – azaz erodálhatják – a fogzománcot.
A TikTokon újabban elterjedt egy videó, melyben az ajánlás az, hogy az ízesített szénsavas vizet balzsamecettel keverjük az ízesített szénsavas víz úgynevezett „egészségesebb” alternatívája érdekében.
A közelmúltban több mint 6,3 millióan nézték meg ezt a felvételt.
„Imádom a balzsamecetet, de jobb a salátán, mint a pohárban. Sokkal kíméletesebb a fogaknak, mint ha két sav keverékében fürdetjük meg őket – mondja dr. Edmond Hewlett, az Amerrikai Fogászati Egyesület szóvivője. – Minél savasabb az ital, annál nagyobb a fogerózió kockázata gyakori fogyasztás esetén.”

Káros lehet a fogaknak a TikTok új üdítő-trendje
A savas ételek és italok elhasználhatják a fogakat védő zománcot – ezt a folyamatot fogeróziónak nevezzük. A fogerózió tartós, ajtót nyithat a baktériumok számára, hogy fogszuvasodást vagy fertőzést okozzanak. A fogak elszíneződését szintén kiválthatja, mivel a fehér zománc elhasználódik, s látható lesz az alatta lévő, dentinnek nevezett sárga réteg.
Tanulmányuk során a kutatók azt szerették volna látni, vajon okozhat-e fogeróziót a szénsavmentes palackozott-, az ízesített szénsavas- és a sima szénsavas víz.
Ehhez közelmúltban kihúzott emberi fogakat áztattak 7 különböző cukormentes italba – és összehasonlításképpen egy üdítőben cukor is volt -, hogy megnézzék, melyik ital okoz eróziót, ha van ilyen.
A fogak 24 órán keresztül voltak kitéve az italoknak, ami a kutatók szerint annak felel meg, mintha az ember 1 éven át inna ilyeneket.
A cukorral és a cukormentes ízesített szénsavas vizekkel végzett mérés során kiderült, hogy mindkét esetben savak okozták a fogzománc erodálódását. Az édesítőszer típusa kevésbé volt meghatározó, mivel az italban lévő sav erodálta a zománcot.
A kutatók eróziót is megfigyeltek az ízesített szénsavas vizekben – noha ez kisebb volt, mint a cukortartalmú és cukormentes szóda esetében. Az egyetlen olyan italnak a vizsgálatban, amely nem erodálta a zománcot, a szénsavmentes, ízesítetlen palackozott víz bizonyult.
Bár a TikTok receptje nem szerepelt a vizsgálatban, ez igencsak hasonló a többi vizsgált cukormentes, savas italhoz.
„Az emberek általában frissítőnek találják a szénsavas italokat, különösen nyáron. A legjobb, ha mértékkel fogyasztjuk őket, lehetőleg étkezés közben – tanácsolta dr. Hewlett. – Ha azonban olyan italt keresünk, ami valóban jót tesz fogak egészségének, a rendszeres víz, beleértve a fluortartalmú csapvizet, vagy a tej mindig jó választás.”
L.A.












Discussion about this post